meditáció, önvaló, csend, "én" nélkül

Meditáció

Mi történik meditáció közben, amiért oly annyira elterjedt dolog, hogy keleten egyenesen a megvilágosodás egyik lehetséges “eszközeként” gondolnak rá, nyugaton pedig már a “well-being” alapvető része?

Mivel a szenvedés alapvető oka az maga az ego uralkodása, a kondicionáltságunk, ami alapján ellenállunk és ragaszkodunk, a gondolataink és az érzelmeink. Mivel nem igazán értjük, honnan jönnek a gondolatok, érzelmek, kezelni pedig aztán még kevésbé tudjuk, így általában az ember egy olyan autóban ül, amit a kondicionáltsága vezet kvázi automatikusan.

‍

‍A meditáció lehetőséget ad arra, hogy ráláss arra az alapvető tényre, miszerint te nem az elméd/egod vagy. Ez természetesen nem ennyire egzakt, de mégiscsak a meditáció elmélyítése folyamatos tapasztalásokat hozhat ennek az igazságnak a felismerésére. Amit meg tudsz figyelni, az nem te vagy. Hiszen a megfigyeléshez távolságra van szükség az alany (megfigyelő) és a tárgy között (a megfigyelt), illetve ez a kettőségről árulkodik. Tehát, amit megfigyelsz, az nem te vagy. Persze ez abszolút szintről nézve nem igaz, de ahogy Ramana Maharsi, az indiai szent mondta, a rózsáról eltávolíthatod a tüskéket, egy másik tüskével. Azaz az illúzió felszámolására használhatsz egy másik illúziót.

‍

Tehát elsőkörben a meditáció lehetőséget ad arra, hogy megismerd azt a működést magadban, amit “Én”nek hívsz. Ennek megismerése segít a kezelésében és a számodra megfelelő(bb) működtetésében. Erre szoktam azt mondani, hogy ha nem tudod, hogyan kell űrhajót vezetni, akkor elég neccesen fogod elvezetni az úticélodhoz. Az űrhajó jelen esetünkben mi magunk, pontosabban a személyiségünk, egonk, kondicionáltságunk. Minden vágyad, félelmed, gondolatod, érzelmed, minden, ami megjelenik benned.

‍

‍Szóval a meditációnak nem célja a relaxáció, valójában már stresszmentesítve kéne, hogy leülj meditálni, azonban mégiscsak van egy ilyen hatása is, mivel ha sikerül gondolatmentes állapotban időzni, az egy hatalmas pihenés az idegrendszernek.

‍

Ahogy egyre jobban megismered, hogyan működik az “Én”, úgy megjelenhet a kérdés, hogy ha az, amiről azt hittem, hogy én vagyok, nem vagyok én, akkor ki vagy mi vagyok én?

‍

‍Valójában itt érkezünk el a meditáció valódi értelméhez. Az önvaló megtapasztalásához.Ugye azt éled meg, hogy mintha te valahol a fejed közeben lennél a két szemed mögött, ott valahol középen. Az a te lokációd. Főleg itt a nyugati emberekre jellemző ez. De ez alapvetően nem igaz. Megélés szinten lehet az, de a valóságban nem az. Ugye azt éled meg, hogy a tested határaival végződsz te. De valójában ez sem igaz. Csak a megélésed ez.

‍

A spirituális munka valójában arról szól, hogy ezt a téves azonosulást feloldja és az Önvalód megtapasztalásához segítsen. Ennek az azonosulásának a feloldódásához azonban kevés az, hogy valaki azt mondja, te nem a tested vagy és kész. Ide legtöbbször kevés az információ bevitele, valamilyen fajta gyakorlásra van szükség.

‍

S itt jön képbe a meditáció, mely az egyik leghatékonyabb eszköznek tűnik. Miért?

‍

‍Ahogy mélyül a meditációd, úgy tested energiarendszere elkezdhet aktívabban működni, elkezdhet felébredni. Ekkor energetikai változások sora indul el. Eme változások közben a testtel való azonosulás fokozatos elkezdhet feloldódni, mígnem többé nem a szemed mögül kezded önmagadat érzékelni. S a változás megállíthatatlanul halad tovább.

‍

Tehát a meditációban eltöltött idő valójában lassacskán elkezdi lehámozni rólad azt, amit az évtizedek alatt felpakoltál. Természetesen ehhez nem mindig, de általában évek konszisztens meditálására, kitartásra és önfegyelemre van szükség.

‍

‍Tehát az az állapot, amikor sikerül valódi belső Csendet megélni, az nem a vég. Az még csak a táptalaja annak a folyamatnak, mely túlmutat azon a személyen, akinek most megéled önnön lényedet.

‍

Szerintem megéri meditálni, mert a meditációval a végtelen valóság felfedezésére vállalkozol. És a számtalan másik emberi életünkre előnyös hatásáról még nem is beszéltem…

‍

Szerda éjfélig (05.31.) tudsz csatlakozni a Meditációs Klubbunkhoz, ha van kedved velünk tartani ezen az úton.
https://bit.ly/427pZJ3

Ölelés,
Andris

Visszajelzések

Írj nekem

Kapcsolat

Email: hello@andrisvarga.com
Telefon:
 +36 30 164 67 97

Írj nekem

Amilyen hamar csak tudok, válaszolok!

Thank you! Your submission has been received!
A manóba! Nem sikerült elküldeni. Kérjük próbáld újra!