Hanna, egy autista lány tanítása az életről

Ma egy boltban voltam, ahol szerintem egy autista lány törtetett előre, mögötte futva az apukája.

‍

Engem kikerült, majd jött az apa és próbálta neki magyarázni, hogy amit a kezében fog, az nem az, aminek mondja, és amúgy is várjon már egy picit.

‍

Hannának hívták a lányt.

‍

Még mielőtt, hallottam a nevét, első ránézésre nem volt egyértelmű, hogy fiú vagy lány.

‍

‍

Aztán ahogy elmentek mellettem, valahogy megcsapott életének a szele.

‍

Hannának nem lesz könnyű élete - jelent meg bennem a gondolat.

‍

Ez úgy…megütött.

Könnyek szöktek a szemembe,
éreztem, ahogy a lét súlyossága megjelenik.

‍

Majd szépen lassan, mint a vihar utáni hullámok, megnyugodott lelkem.

‍

Ez az élet.
Megannyi történet, megannyi szívhez szóló életút.

Pedig egész fekete öves vagyok már az ilyesmiben. Bőven láttam és segítettem elég hátrányos helyzetű gyereknek, embernek, hogy ne legyen ez új számomra.

‍

De valószínűleg az van, hogy ha az ember érzékeny, akkor az élet sava-borsa megérinti lelkét.
S milyen jó is ez.

‍

Még évekkel ezelőtt, amikor a spirituális utam elmélyült, akkor tapasztaltam meg az első komolyabb szívnyílásokat, s azt, hogy az életet biza csak nyitott szívvel éri meg élni.
Szerintem...

‍

Ebben egyébként a meditáció és egy jó spirituális praxis rengeteget tud segíteni. Folyamatosan látom, ahogy a vendégeimnek is nyiladozik a szíve, s ennek jó tanúja lenni.

‍

Gyerekként nyitottak vagyunk, mint a virág.

‍

Majd a minket érő sérülések okán, falakat emelünk magunk és a külvilág közé.

‍

Ezek a falak megvédenek.
Betöltik szerepüket.

‍

Ám, ahogy telnek múlnak az évek, a vészhelyzet már sehol nincs, a falak azonban megmaradtak. Ezek azok a falak, amik elzárnak a léttől.
‍

Nem csak a fájdalmat és a szenvedést “csökkentik”, hanem a boldogságot és a felszabadulást is. Rétegeket kreálnak, melyek elválasztanak másoktól, de önmagunktól is.

‍

Ekkor egy kelepcében vagyunk.
Se magunkkal, se másokkal nem tudunk a lehető legmélyebben kapcsolódni.

‍

A legtöbb ember így éli le az életét.

‍

Abban a hitben, hogy ő boldog és nem szenved.

‍

Amikor elindul valaki a szabadság felé,
az első stádium, annak a felismerése:
hogy szenved és boldogtalan.

Hogy valójában nem szeret.
És nem is tudja azt befogadni.

‍

A mai gyors, felszínes világban az ember mégéhesebbé vált a valódi dolgokra. A valódi érzelmekre, a valódi mélységre. Minél felszínessebbé válik a világ, annál inkább nő az igény a mélységre.

‍

Tehát annak a felismerése, hogy
olykor gyarló ember vagy,
akit ideje nagy részében
a félelmei,
a hiány állapotai
és az önzősége motivál,

valójában nem sorscsapás,

hanem Áldás.

‍

Ez egy gyönyörű útnak a kezdete.

S persze….

‍

Te, Kedves Olvasóm,
Te nem ilyen vagy…

De…

ha netalántán mégis felismered magadban a jeleket…

‍

ne aggódj.
Az életed és te magad sem vagy katasztrófa.

‍

Csupán ember vagy.

‍

Kiben ott rejlik a sötétség és a fény.
Magad alkotod a dualitást,
s így az Egység lehetőségét is.
‍

Csupán egy a fontos szerintem...
ne engedd elfedni a benned rejlő fényt.

Mert tán az életed,
a saját magad legnagyobb nehézségével együtt is,
sokkal könnyebb,

mint Hannáé.

‍

S tudván,
hogy egykor,
te is jártál Hanna cipőjében már,
most itt a lehetőséged,
hogy ebben az életben mindent megtehess,
hogy Szabaddá válj.

‍

Ebben tud neked segíteni az a meditációs csomag is, amit Légzés fókusszal megalkottam és korlátolt ideig elérhető ebben a formában.
Ide kattintva éred el.

Hiszen,
Egy lélegzettel indult az életed,
s egy lélegzettel lesz vége. (jó esetben)

‍

De vajon mi történik közben?

‍

Namaste,
Sivananda

‍

Ui.: Ez egy olyan levél, amit a hírlevél listámnak küldtem el. Ha szeretnél leveleket kapni tőlem, itt tudsz feliratkozni! + ajándékba kapsz egy meditációt.