Ebben a blogban az Időtlenség állapot sajátosságairól, az emberi élet efelé való törekvéséről és a spirituális ébredésről írok.
Rumi verses kötetének címe: Cseppek a borból.
Az ébredés útján különböző fázisok vannak. Nagyon kevesekkel esik meg az az eset, ami Ramana Maharsival vagy a Mesteremmel, hogy hirtelen megvilágosodik, és még nekik is jelen van egyfajta integrációs szakasz. Tehát az ébredés különböző fázisaiban, különböző mennyiségű energia áll rendelkezésre az egyénnek. Amikor a Kundalini ébredezni kezd, akkor a vele járó energetikai hatások valóban megrészegítőek tudnak lenni saját tapasztalatom szerint. Ahogy a Létezés nyílni kezd, úgy a beáradó öröm, boldogság, energia részegíteni képes, csakugyan, mint a bor.
A közeledés önmagunk/a valóság felé egyre inkább rámutat arra a tényre, miszerint a Létezésnek valóban van egyfajta öröm/boldogság/szeretet rezgése. Ez az alap frekvenciája. Amikor valakinek az egója elkezd kiszállni a képből, hogy ilyen bután fogalmazzak, akkor egyszerűen az történik, hogy az egyén képessé válik befogadni egy még nagyobb, még nagyobb és még nagyobb energiát. Nem véletlenül játszik óriási szerepet az idegrendszer állapota a spirituális ébredés folyamatában. Az idegrendszert komoly, és akár maradandó károk is érhetik, amennyiben olyan hatás éri, amit nem bír el. Eme hatás jöhet az ébredés folyamatával, de gyakran, keresők könyvekből olvasnak mindenféle energetikai gyakorlatokat, amiket elkezdenek csinálni, majd komoly károkat okoznak vele a testükben. Akinek nincs energetikával komolyabb tapasztalata, az egyenesen hihetlennek tarthatja eme dolgokat, ám akinek van, az pontosan tudja, hogy az energia, és testünk energetikájának a felébresztése, az bizony nem gyerekjáték.
Ezen megrészegült állapotokból való kijózanodás rámutat arra, hogy ezen állapot milyen szinten megdolgoztatják az idegrendszert. Az elején nekem például többször is előfordult, hogy a nap végén azt éreztem, mintha egész nap egy fesztiválon buliztam/táncoltam volna, pedig kívülről nézve egy teljesen átlagos napom volt, annyi különbséggel, hogy megemelkedett tudatállapotban, időtlenségben, Kundalini okozta eksztatikus állapotban léteztem. Ez rámutat arra is, hogy az idegrendszert nem csak védeni kell, de minél jobb, feszültségmentesebb, ruganyosabb állapotba kell hozni, ha spirituálisan változni szeretnék, mert az idegrendszer tökéletesen meg tud neki ágyazni. Máskülönben a spirituális ébredés folyamata számtalan nem jó értelemben vett “megőrüléssel”, járhat. Hallhatunk bőséggel történeteket olyanokról, akiknek a folyamat elég komoly megpróbáltatásokkal járt. Akár hosszú betegségekkel, ágyhoz kötöttséggel. Ezért én a vendégeimnél nagy hangsúlyt fektetek az idegrendszerrel való munkára.
Vajon a bölcs az igazságot tárja a kérdező elé, vagy azt mondja, amiről azt gondolja, hogy segíti a kérdezőt? Sokan sokféleképpen beszélnek a szabadságról, személyes tapasztalatból mégiscsak azt mondhatom, hogy valódi szabadságot, egyik oldalról az Időtlenség ad. Az időtlenség a most egy állapota. Benne egy olyan szabadság tapasztalható meg, amit egyetlen utazás, fizikai világ adta élmény, vagy tárgy sem képes megadni. Kiszabadulsz a legnagyobb fogva tartótól, az időből. A helyesebb kifejezés persze inkább a kitágulsz az időből lenne. Az időt mi magunk hordozzunk, bennunk vajúdik. Amikor a tudatállapot meghaladja, akkor már mi vagyunk nagyobbak az időnél, az idő határain túl kezdünk létezni.
De vajon segítség e, ha azt mondom, hogy haladd meg az időt és szabad leszel? Vajon élete során hány ember jut el valóban egy ilyen tudatállapotig? Mindenki mással éreztessük, hogy a valódi szabadság nem elérhető számára? Vajon a bölcs mit mond? Az igazságot, vagy azt ami segíti a keresőt? Mivan, ha a kettő nem egy és ugyanaz mindig?
Mivel a spirituális embereket így is eléggé sújtja a homályos spirituális tanítások, és az ebből kreált koncepciók, ezért fogalmak helyett a megélésemről írok. A múltkor egy barátommal ültem a moziban. Két es fél óras filmet néztünk, és csak útólag vettem észre, hogy közben kiszakadtam az időből. A végénél “reménykedtem”, hogy meg ez még nem a vége, és folytatódik az esemény, de vége lett. Az egész egy pillanatnak tűnt, a vége felé egyáltalán nem éreztem, hogy vajon mennyi időnél járhatunk. A barátom mondta, hogy ő gondolta, hogy vége lesz, mert általában érzi, tudja hogy a film hanyadik harmadánál járhatunk. És normál működésemben én is tudom. Mint szerintem a legtöbb ember. Ezt maga az időérzékelés adja. Azt, hogy film közben nagyjából érzed, hogy hanyadánál jár. Mivel a film közben a jelenlét kitágult bennem es belecsúsztam az időtlenségbe, én egyáltalán nem éreztem, hogy mennyi idő telt el. Az idő telésének az érzékelése eltűnik ebben az állapotban. Kitágul a Most.
Amikor kijöttünk a moziból, erőteljesen érződött, a “Hol vagyok én?” és a Mi ez? állapot. Ez napközben történt, a nap ezelőtti eseményei egy álomnak érződtek. Ez megint csak egy sajátossága megélés szinten az időtlenségnek, hogy a már elmúlt események nagyon távolinak és álomszerūnek érződnek, akkor is, ha 20 perce történtek. Mivel a múlt eltűnik, eltűnik a jövő is, azaz minden jövőből fakadó gond, szorongás, aggódás megszűnik. Nem azt éled meg, hogy most van xy óra xy perc xy nap a héten, hanem egyszerűen a MOST van, nincs semmi más.
Ha megfigyeled, úgy éled az életedet, hogy nagyjából folyamatosan tisztában vagy azzal milyen hónap van, milyen nap a héten, milyen napszak, óra stb. Ezt maga az időben való létezés, és az ebből fakadó időérzékelés adja. Amikor kiszakadsz belőle, akkor ez elhalványul, megszűnik. Ez adja maga a szabadságot. Mert hiába vagy Balin egy gyönyörű szigeten, ha valahol mélyen hátul a tudatod alján ott van, hogy milyen nap van, hogy milyen előtted álló kihívások, események várnak rád. Maga ennek a tudata, beszorít, elvágja a valódi szabadságot. Én sem létezem még folyamatosan az időtlenségben, ezért is mondhatom, hogy az időben létezni az időtlenséghez képest, ha nem is börtön, de nagyon komoly kötöttség. Csak mivel egy ember így éli le az egész életét, csak nagyon ritkán egy-egy tudatmódosító szer, vagy egy-egy transzállapot közepette éli meg az időtlenséget, ezért fel sem tűnik a börtön mivolta. Ám miután megtapasztaltad a valódi szabadságot, utána mély áhítat lesz benned iránta. Bennem legalábbis ez van. Az Időtlenségből visszatérni az Időbe elég nyomasztó érzést kreál egyébként.
Ülök, beszélek, velem szemben a vendégem. Miközben beszélek, egyszercsak történik egy váltás, nagyobb fokú éberség jelenik meg, a test teljesen ellazul, minden kiélesedik, és azt érzem, hogy beleolvadok a létezés szövetébe. Azt érzem, hogy a pillanat nem történhetne ennél jobban. Eközben érzem, hogy innentől bármi is történik, az maga a tökéletesség.
Nagyjából egy órával késōbb egy másik vendégemmel beszélek online. Most meditációs párnán ülök. Egyszercsak érzem, hogy egy erő elkezdi kiegyenesíteni a gerincemet. Már tudom, hogy mi történik. Nyelvem a szájpadlásomra kerül, gerincem teljesen egyenes lesz, nagyobb éberség jelenik meg, majd érzem ahogy az energia elkezd rajtam körbejárni. Édes meleg nedv.
Az elme annyira megszokja az időben való létezést, hogy nekem például az első Valódi! időtlenség állapotom közben megijedt. Azt a félelmet hozta fel, hogy úristen, hogyan fogom én így managelni az életemet, ha csak a most van. Nem kell megijedni, tapasztalataim alapjan idővel... az elme-egó hozzászokik az időtlenséghez, és egész jól bele tud simulni. Azonban az is tény, hogy az időtlenség állapotában, a tudatallapotnak egy sajátossága, hogy az ego-elme nem a szokványos módon van jelen. Sokkal kitágultabb, lazábbak a határai.
Egyébként a másik “fogva tartó erő” a Tér. Az Idő és Tér együtt hozzák létre ezt a fajta emberi mókuskerék érzetet, amiből mindenki a maga módján próbál kitörni. Néhányak egzotikus utazásokkal, mások tudatmódosító szerekkel, megint mások a bármit megtehetek állapot létrehozásával. Minden törekvés ezt a célt szolgálja végső soron. Hogy szabadok lehessünk, és megfeledkezhessünk az Énről. Hogy beleolvadjunk valami nagyobba.
A Tér még nem tágult ki annyira számomra, mint az idő, de az eddigi tapasztalatok alapján, arról is megbizonyosodtam, hogy ahogyan az idő, úgy a tér sem létezik valójában. Pontosabban egyszerre létezik, s nem létezik. A végtelen valóság egy részében létezik a tér, egy másik részében pedig nem. Ám ezek nem konkrétan térbeli elhelyezkedések függvénye, hanem tudatállapot függvénye. Ahogyan az időt, úgy a teret is itt és most tudod meghaladni, tudatod állapotának függvényében. Így valójában nincs se Tér, se Idő, s közben mégiscsak van, mert megélhető.
Ahogy írtam fentebb, minden ember tudatalatt arra törekszik, hogy szabad és teljes legyen. Minden egoista vágy, a szép ház, autó, párkapcsolat általában e hiányból fakad. S a legtöbb cselekvésünket is az hajta, hogy egy kicsit kiszabadulhassunk a megszokott keretek közül. Néhányan eksztatikus tánc közben feledkeznek meg önmagukról, mások kimerítő futás közben, megint mások az éjjeli ütem közben merülnek teljes ön-megfeledkezésbe.
Ezen állapotokba az ember megélheti piciben és emberi szinten az “én-telenséget (egónélküliséget) és az időtlenséget. Tehát valójában az ember, ha spiritálisnak vallja magát, ha nem, az életét a fizikai világ adta határok kitágítása mozgatja, mondhatni a spirituális nyílás mozgatja. És mennyire jó is az, amikor az ember megfeledkezik önmagáról tánc, szex, sport vagy bármilyen egyéb tevékenység közepette.
Ám saját tapasztalatok alapján, mégiscsak azt kell, hogy mondjam, hogy ezek mind-mind eltörpülnek amellett, amikor spirituális nyílásunk teszi lehetővé azt, hogy ezen állapotokat valóban megélhessük éber, tudatos állapotban. Az időtlenséggel kapcsolatban még egy fontos dolgot megemlítenék. Amikor először elkezdtem beszélni ezen élményeimről, akkor hirtelen mások is rám írtak, hogy “épp tegnap tapasztalták” stb… Nincs jogom ezen tapasztalások valódiságát kétségbe vonni, mégiscsak itt hagyok egy fontos, említésre méltó részét az állapot sajátosságának.
Az időtlenség nem egyenlő a Csíkszentmihályi által definiált, sport, művészetek és egyéb tevékenység közben gyakran átélhető “időérzékelés eltünésével” járó flow élménnyel. Amikor valaki ezt a fajta flowt éli, akkor valóban hirtelen ráeszmél akár, hogy már 2 óra eltelt, észre sem vette, illetve valóban megfeledkezik önmagáról, mintha egyfajta én-vesztés állapot lenne. Ez akár lehet a Valódi Időtlenségnek a gyerekszobája, mégis óriási a különbség köztük. A Valódi időtlenségben az ember teljesen ön-tudatos marad. A flow állapotban általában annyira bele fókuszál az egyén az adott dologba, hogy ez a bele fókuszálás miatt jön létre az az érzet, hogy megfeledkezik önmagáról. A valódi időtlenség nem köthető semmihez. Semmilyen tárgyhoz, tevékenységhez, semmihez, ez egyszerűen egy tudatállapot sajátossága. Míg a flow állapot néhány percig, néhány óráig tart, amikor az illető abbahagyja a tevékenységet, akkor elmúlik a flow közben megélhető érzet, addig az Időtlenség ahogy írtam, nem egy tevékenység által jön létre, így nem is köthető hozzá.
Az Idő és a Tér kitágulása, majd eltűnése maga a szabadság. A valódi szabadság pedig édesebb bármelyik földi vágynál, részegítőbb az italnál, s folyamatosan rámutat lányünk valódi természetére, s arra, hogy mindig is szabadok voltunk/vagyunk, annyira, hogy akár szabadon el is zárhatjuk magunkat a végtelen óceán szabadsága elől.
Kérdésed, esetleg megosztandó gondolataid akadnak a fentebb leírtakkal kapcsolatban? Írhatsz emailt, és beszélgessünk róla:)
Van néhány szabad helyem spirituális mentor-folyamatra. Ez azoknak szól, akik mély elhívást éreznek Önmaguk, a Valóság felfedezése iránt. A weboldalon tudsz jelentkezni.
Ölelés,
Andris
Email: hello@andrisvarga.com
Telefon: +36 30 164 67 97
Amilyen hamar csak tudok, válaszolok!
